Járványügyi intézkedési terv

 

A nevelési-oktatási intézményt kizárólag COVID fertőzés tüneteit nem mutató, egészséges gyermek, tanuló látogathatja.

Az oktatásban, nevelésben, ill. az intézmény működtetésében csak COVID tünetektől mentes, egészséges dolgozó vehet részt.

 

Belépés és bent tartózkodás, távozás az intézményből

 

Az intézményt csak a tanulók és az intézményben dolgozók látogathatják. 

 

Szülők és egyéb ügyekben az iskolába érkezők, amennyiben nélkülözhetetlen a személyes ügyintézés, csak az intézmény vezetőjének engedélyével, az iskolatitkárral, osztályfőnökkel történt egyeztetés követően, kézfertőtlenítés után léphetnek be, orrot és szájat eltakaró maszkban az épületbe.

Lehetőség szerint ez a találkozó telefonon, vagy e-mailben történő előzetes egyeztetés után történjen meg. A portások segítik Önöket abban, hogy az ügyintézéshez a dolgozók a portához érkezzenek.

A szülőkkel, egyéb látogatókkal személyes találkozást igénylő esetekben a pedagógusoknak, asszisztenseknek és más intézményi dolgozónak a maszk viselése kötelező.

 

Az intézmény bejáratánál, a közösségi térben, és minden tanulócsoportban, ebédlő bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt kell biztosítani, annak használatára fel kell hívni a figyelmet.

Az intézménybe érkezéskor, étkezések előtt és után minden belépő alaposan mosson kezet vagy fertőtlenítse a kezét.

Kiemelt figyelmet kell fordítani az alapvető higiénés szabályok betartására, ezért a bejárat környékét fokozottan fertőtleníteni szükséges.

 

Gyermekek, tanulók intézménybe érkezése:

 

1. Az intézményt kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja!

 

Milyen tünetek utalhatnak koronafertőzésre?

COVID fertőzésre gyanús, amennyiben hirtelen kezdettel a gyermeknél, tanulónál az alábbi tünetek legalább egyikét észlelik:

 - köhögés ( száraz, ingerlő jellegű)

 - láz

 - nehézlégzés

 - hirtelen kezdetű szaglásvesztés, ízérzés hiánya vagy ízérzés zavara.

 

A fertőzést valószínűsíti, amennyiben a tünetek kezdetét megelőző 14 napban az illető szoros kapcsolatban volt COVID-19 fertőzött személlyel, ill. olyan országban/ területen/intézményben tartózkodott, ahol igazolt COVID-19 járvány zajlik.

Amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, gondoskodjanak orvosi vizsgálatról.

A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronafertőzés gyanú vagy igazolt fertőzés van és az orvos utasításáig a gyermek az intézményt nem látogathatja.

A betegség után a tanuló kizárólag az orvos által kiállított igazolással jöhet az intézménybe.

 

 

2. Kérjük, hogy a gyermekek, tanulók intézménybe érkezését a tanítási idő kezdete előtt biztosítsák a szülők, ha ettől eltérő esetben tájékoztassák az osztályfőnököket, vagy intézményt telefonon.

 

  • A bejáratnál regisztráljuk a gyermekek, tanulók beérkezését, és testhőmérséklet mérése történik, (37,4 fokos testhőmérséklet fölött gyerek nem léphet be az intézménybe.
  • Az intézménybe lépéskor várakozniuk kell, ezért várakozáskor kérjük az ajtótól távolabb állni, hogy ne akadályozzuk a távozó elhaladását. A másfél méter távolságot lehetőség szerint mindenki tartsa be.
  • A kihelyezett kézfertőtlenítő pontnál a kézfertőtlenítést minden belépőnek kötelező elvégezni.
  • A reggeli gyülekező az intézményegységek zsibongóiban történik az ügyeletes felnőttek jelenlétében. Az óvodásokat és az autista tanulókat a saját csoporthelyiségükbe kísérik az ügyeletes nevelő-oktató munkát segítők.

 

Távozás az intézményből:

 

Ha a tanulónak nincsen tanórán kívüli foglalkozása (kollégiumi foglalkozás, szakkör, stb.), akkor az utolsó órája után távozhat az intézményből.

A kijáratnál mindenkinek lehetősége van a kézfertőtlenítésre.

A kollégisták hazautazási napokon a csomagjaikkal együtt távoznak az intézményből. A csomagok tanítási idő alatti tárolásáról az osztályokban gondoskodunk, mert a kollégiumba már nem mehetnek fel a tanulók.

 

Kézfertőtlenítés és maszk használat:

 

Az épületben a tanórák kivételével maszk használata a felnőtteknek a közösségi terekben kötelező, a tanulóknak ajánlott.

A tanterembe, foglalkozások helyszínére lépés előtt kézfertőtlenítő használata szükséges.

A tanítási órákon, foglalkozásokon és tanműhelyekben az ott tartózkodás idején javasolt (nem kötelező) a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

A szüneteket – az időjárás függvényében – az udvaron töltik a tanulók a védőtávolság megtartásával.

 

Oktató-nevelő munka:

 

Lehetőség szerint az osztályok a tanórákon saját osztályukban tartózkodnak.

A tanítási órák alatt a pedagógusnak törekedni kell a folyamatos szellőztetésre, az ablakok nyitva tartására.

A tanítási órák után, minden szünetben a fertőtlenítő kézmosás kötelező.

 

Étkezéssel kapcsolatos szabályozás:

 

  • Az ebéd elfogyasztása kizárólag az ebédlőben lehetséges.
  • Az ebédlőt az osztályok külön beosztás szerint használhatják.
  • Az étkezés után az asztalok fertőtlenítéséről az osztályt kísérő pedagógus, asszisztens gondoskodik.
  • A tízórai és uzsonna a tantermekben fogyasztható, de oda zárt dobozban szükséges szállítani, a járványügyi előírások szigorú betartása mellett.

 

Mosdók használata:

 

  • A tanuló csak a pedagógus engedélyével mehet ki a mosdóba, mosdó használat után kezet kell mosni a kézfertőtlenítő szappannal.
  • A mosdó előtti várakozásnál másfél méter távolságot kell tartani.
  • A mosdókban is biztosított az előírásnak megfelelő fertőtlenítő kézmosó, ezért távozás előtt kötelező kezet mosni mindenkinek. A mosdók, folyosók, közösségi terek fertőtlenítése folyamatosan történik.

 

 

Teendők gyanús tünetek esetén:

 

A tünetek megjelenését a diákok jelezzék a pedagógusnak, kollégiumi nevelőnek.

Tüneteket mutató tanulók esetén:

 

  • Az iskola területén elkülönítő szobának a betegszobát használjuk.
  • A tüneteket mutató személyre az orrát és száját eltakaró sebészeti maszkot kell helyezni és ideiglenesen el kell különíteni az intézmény többi dolgozójától, tanulójától.
  • Egy elkülönítő helyiségben egyszerre csak egy gyanús eset lehet.
  • A tanuló felügyeletét végző és a helyiség takarítását végző személynek sebészeti maszkot, védőszemüveget vagy arcvédőt, gumikesztyűt, hosszú ujjú védőköpenyt kell viselnie és kézfertőtlenítést kell végezni a tünetekkel rendelkező személy érintése előtt és után, valamint a védőfelszerelés felvétele előtt, levétele után.
  • Lehetőség szerint a tüneteket mutató személytől legalább 1 méteres távolságot kell tartani.
  • Gondoskodni kell a helyiség folyamatos szellőztetéséről az ajtó zárva tartása mellett.
  • Gyanús esetekben szükséges a szülő értesítése mellett az iskolaorvossal ill. a gyermek háziorvosával történő telefonos konzultáció, aki dönt a további teendőkről. A tünetekkel rendelkező gyermek ne használja a tömegközlekedést, hanem egyénileg autóval, sz. e. mentővel szállítsák sebészi maszkban.
  • A szülő köteles a megbetegedett tanulót a lehető legrövidebb időn belül hazavinni! 

 

Javaslatok az osztályfőnököknek:

 

- Kérjék meg a krónikus beteg gyermekek szüleit, hogy hozzanak igazolást a gyermek háziorvosától a gyermek krónikus betegségéről és a gyermekre vonatkozóan az iskolában javasolt védő intézkedésekről.

- Készítsenek nyilvántartást a tanulók szüleinek, valamint háziorvosának elérhetőségéről ( név, telefonszám) a kapcsolattartáshoz.

- Tudatosítsák a gyermekekben és a szülőkben, hogy akut betegség esetén konzultáljanak a háziorvossal az iskolába járásról.

- Tanítsák meg a gyerekekkel a köhögési etikettet és a járvány elleni védekezés lehetőségeit (távolságtartás, maszk használata, szellőztetés, kézmosás).

 

Általános óvó-védő rendszabályok:

 

- szappanos kézmosás ill. kézfertőtlenítés szükséges az intézménybe történő érkezéskor, étkezések előtt, után, valamint a mellékhelyiség használatakor,

- kézmosáskor papírtörlő használata javasolt textiltörlő helyett, amennyiben textil törlő kerül használatba, azt minden nap cserélni kell

- tartsuk be a köhögési etikettet: köhögés, tüsszentés papírzsebkendőbe vagy a könyökhajlatba, használt zsebkendő a szemetesbe, utána alapos kézmosás,

- friss levegő biztosítása, rendszeres, ill. amennyiben az időjárás megengedi folyamatos szellőztetés a termekben, folyosókon,

- tartsuk a 1,5 méteres távolságot- a tanítási nap folyamán az egy osztályba, csoportba tartozó tanulók alkossanak egy közösséget, más tanulókkal ne vegyüljenek, olyan közösségi terekben, ahol nem biztosítható a 1,5 méteres távolság, javasolt a maszk viselése (pl. folyosó, mellékhelyiség, öltözők, sorban állás)

 

Speciális helyzetekre vonatkozó óvó-védő rendszabályok:    

 

- önkiszolgáló tálalásnál a tiszta evőeszközök, poharak, tányérok, tálcák tapogatásának kerülése,

- sporteszközök rendszeres fertőtlenítése,

- testnevelés órákat lehetőleg a szabadban tartsák, kerülni kell a szoros testi kontaktust igénylő feladatokat,

- úszás során a fertőzés kockázata alacsony, csoportos úszás engedélyezett,

- légúti fertőzések szaporodása (téli hónapok) esetén maszk viselése javasolt,

- fertőtlenítő takarítás során különös gondot kell fordítani a gyakran érintett eszközök, felületek fertőtlenítésére (kilincs, villanykapcsoló, korlát, asztal, pad, szék, informatikai eszközök, csaptelep, WC lehúzó).

 

Mit tehetnek a krónikus beteg tanulók és szüleik a fokozott védelemért?

 

- A krónikus beteg gyermek kérjen igazolást a háziorvosától a krónikus betegségéről, ill. a javasolt óvó-védő teendőkről, s tartsa be azokat.

- A megfelelő iskolai ellátás érdekében kérjen segítséget az iskolaegészségügyi szolgálattól, osztályfőnöktől, kollégiumi nevelőtől!

- Konzultáljanak a háziorvossal az ajánlott önkéntes védőoltásokról!

- Kerüljék a tömegközlekedést, tartsák be a 1,5 méteres védőtávolságot, amennyiben ez nem lehetséges, viseljenek maszkot!

- Osztályteremben a friss levegő közelében üljenek, kerüljék a zsúfoltságot!

- Naponta többször mossanak kezet, kerüljék az arcuk piszkálását!

- Fokozottan ügyeljenek a napi folyadékbevitelre, rendszeres étkezésre, zöldség-gyümölcsfogyasztásra, az állapotuknak megfelelő rendszeres testmozgásra, alvásra, vidámságra!

- Elhúzódó betegség, hiányzás esetén konzultáljanak az osztályfőnökkel a távoktatás lehetőségéről.

 

Hiányzások kezelése:

 

Krónikus beteg tanuló hiányzása igazoltnak tekinthető a háziorvostól tanév elején kért krónikus betegségről szóló igazolás alapján.

Karanténban lévő tanuló hiányzása igazoltnak tekinthető.

Mindkét esetben a tanuló az otthona elhagyása nélkül a pedagógusokkal egyeztetett formában részt vehet az oktatásban.

 

Az iskola-egészségügyi ellátás rendje:

 

- Az iskola-egészségügy a tevékenységét az iskolavezetéssel egyeztetett munkaterv szerint végzi.

- Vizsgálatra történő várakozási időt optimalizáljuk a vizsgálatok ütemezésével.

- A preventív vizsgálatra várókat és a tünetekkel rendelkező tanulókat lehetőség szerint térben és időben elkülönítjük.

- Az aktuális eljárásrend utasításait betartjuk.

- Együttműködünk az intézmény vezetésével az intézmény intézkedési tervének kialakításában és aktualizálásában.

 

 

Egyedi intézkedési kiegészítések


 

I.               Egyedi intézkedési terv a Fejlesztő Nevelést-oktatást Végző Iskolában:

 

  • A súlyosan, halmozottan fogyatékos tanulók a többi tanulótól elkülönítve, az akadálymentesített hátsó bejáraton érkeznek az intézménybe, itt történik a lázmérés, és kézfertőtlenítés.
  • A pedagógusok ott veszik át és az oktatás végén ott adják át a gyermeket a szülőknek, gondozóknak.
  • A mindennapi oktatás és fejlesztő tevékenység külön iskolarészben (folyosón) zajlik.
  • A távolságtartás ezen iskolatípus tanulóinál nem megvalósítható, hiszen a tanulók többsége mozgásában is korlátozott, így segítségre szorul.
  • A tanulók nagy része nem szobatiszta, pelenkázni kell. A pelenkázás során fokozott figyelmet fordítanak az asszisztensek a higiéniai szabályok betartására. Gumikesztyű és maszk viselése, rendszeres és fertőtlenítő kézmosás, felületek fertőtlenítése. A pelenkázó helyiség napi többszöri takarítása, fertőtlenítése.
  • Fokozott figyelmet fordítunk a tanulók segédeszközeinek (kerekesszék, ülőfűző, járássegítő stb.) rendszeres tisztítására, fertőtlenítésére.
  • A súlyosan, halmozottan fogyatékos tanulóinknál fokozott a nyáladzás, amelynek törlésére papírtörlő használata javasolt. Nem minden tanulónál lehetséges a papírtörlő használata.  Textil előkék használata esetében javasoljuk a gyakoribb cserét.
  • Képességeikhez mérten tanítjuk a gyerekeket a helyes és alapos kézmosásra. Kézmosás után papírtörlő használata javasolt.
  • Textil kéztörlők használata esetén javasoljuk azt az osztálytermekben, egymástól megfelelő távolságra tartani és naponta kell azokat cserélni.
  • A maszk viselése a tanulóinknál nem lehetséges, a pedagógusok számára a maszk viselése az órákon, foglalkozásokon ajánlott, de nem kötelező.
  • Az osztálytermek, közösségi helyiségek takarítása, ajtók, kilincsek fertőtlenítése napi több alkalommal szükséges.
  • Tanulóink a számukra kijelölt idősávban étkeznek az ebédlőben.
  • Folyamatos vagy gyakori szellőztetés szükséges a tantermekben az időjárás függvényében.
  • A fejlesztő eszközök, játékok fertőtlenítése szükséges a használat után.
  • Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós vagy krónikus betegsége miatt, és erről orvosi igazolással rendelkezik, az esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni.

 

 

II.            Gyógypedagógiai óvoda járványügyi intézkedési terve

 

Az óvodás korú, (3-6 éves) gyermekeknél nem kivitelezhető a távolságtartó intézkedések betartása. Ezért is kiemelten fontos a felállított óvodai tartózkodásra vonatkozó szabályok, higiéniai eljárások megfogalmazása, betartása. Ezáltal valósulhat meg a fertőzési rizikó csökkenése.

 

Szülőkre vonatkozó megelőző intézkedések:

 

  • A gyermekek érkezése és távozása során törekedni kell a minimális fizikai kontaktus megteremtésére (Az óvoda dolgozói – szülők, szülők – szülők között). Fontos, hogy a higiéniára és a távolságtartásra vonatkozó szabályok érvényesüljenek. A szülőknek az intézmény portásánál kell jelezni az érkezést és a bejárati ajtó előtt kell várakozniuk, odafigyelve a másfél méteres távolság tartására. Maszk viselése kötelező!
  • A szülők nem jöhetnek be az óvoda épületébe, a gyermekeket az óvoda személyzete a bejárattól kíséri a csoportszobába. Távozáskor a gyermekeket szintén az óvoda személyzete kíséri egészen a bejáratig.
  • Esetleges tünetek fennállása, megbetegedés esetén a gyermeket a szülőnek kötelessége az óvodából hazavinni. Orvosi igazolás nélkül a gyermekeket betegség után az óvodának nem áll módjában fogadni.

 

 

Óvodás gyermekekre vonatkozó megelőző intézkedések:

 

  • Megérkezéskor és távozáskor kötelező a bejárati ajtó melletti kézfertőtlenítő használata. Az óvodai csoportba lépés előtt kötelező az alapos, szappanos kézmosás.

 

  • Rendszeres fertőtlenítés az öltözőszekrényeknél. Csak a naponta hazavihető ruhákat tarthatják ott, az átöltözős ruhákat zárt szatyorban a csoport erre kinevezett szekrényében tartható.
  • Textil törölközők csak személyes használatra (gyermek jelével ellátva), naponta fertőtlenítő mosással használhatók.
  • A gyermekek lehetőleg ne hozzanak játékot az óvodába. Ha a beszoktatáshoz szükséges, azt minden esetben reggel fertőtlenítő áttörléssel kell átvenni.
  • Az étkezés a szokásos rendben történik, dajka nénik segítségével, távolságok betartásával.
  • Szükséges a gyermekek számára biztosítani a friss levegőt folyamatos szellőztetéssel.

 

 

Az óvodában észlelt tünetek megjelenése esetén:

  • a gyermek haladéktalan elkülönítése az intézmény betegszobájában, erre kijelölt helyen
  • a szülő telefonon való értesítése, akinek a figyelmét fel kell hívni arra, hogy feltétlenül keressék meg telefonon a gyermek háziorvosát, illetve az ápolónők segítségével az intézmény is értesíti a háziorvost, azt követően az orvos utasításai alapján járjanak el
  • az intézmény vezetőségének értesítése, innen a fenntartó értesítése
  • a beteg gyermek felügyeletét ellátó személynek kesztyű és maszk használata kötelező
  • a csoportszoba és hozzá tartozó helyiségek (öltöző, mosdó) teljes berendezésének fertőtlenítése és annak alapos szellőztetése

 

Hiányzás és az óvodába való visszatérés szabályai:

A gyermek óvodából való távollétét, hiányzását minden esetben igazolni kell. Betegség, vírusfertőzés esetén, a házi / gyermekorvos utasításainak szigorú betartása után, kizárólag az általa kiállított igazolással térhet vissza az óvodába.