
Ballagás és tanévzáró ünnepély
2019. június 14.
A tanév utolsó hosszú csengetése után elindultak Intézményünk ballagó diákjai, hogy diáktársaik sorfala között járják végig a már jól ismert útvonalat a szépen berendezett ebédlőig. Először az óvodások búcsúzó műsorát láthattuk, majd az Általános Iskola középsúlyos és enyhén értelmi fogyatékos 8. osztályos tanulói a Készségfejlesztő Iskola végzőseivel köszönték meg tanáraiknak a sok-sok munkát versekkel és közös énekléssel. Ádám Tímea előadásában a Köszönöm című dallal a szülőknek közvetítette a ballagók hálás szavait. Hornyeczki Lászlóné intézményvezető asszony köszöntő szavai után ajándékkönyvet vettek át a ballagók.
A tanévzáró műsor keretében a Bóbita tánccsoport és a Kalamajka színjátszókör tanulói varázsoltak vidám hangulatot a közönségnek. A júniusi melegben A nagy ho-ho-ho horgász zenéjével vezették be a nyári szünet üdítő és kalandos napjait. A jutalomkönyvek átvétele után a vers utolsó sorát az egész diáksereg együtt kiáltotta: VAKÁCIÓ!!!

|